A neve azt jelenti, hogy közeli tarajos gyík. Ez az egyik legismertebb és legtöbb helyen szereplő hadrosauria. Elég impozáns látvány lehetett a fejdíszével, bár ez elég elterjedt tulajdonság volt e csoport tagjai között. Olyan megkülönböztető jel lehetett a bizonyos fajok között, mint ma a paradicsommadarak tolla.

1920-ban bukkantak rá az első leletre Alberta tartományban a Red Deer folyó mentén egy William Parks nevű őslénykutató. Egy koponyára és egy részleges csontvázra bukkant. A hátsó lábak és a farok hiányoztak. Albertában még három részleges csontvázra bukkantak. Ezt a fajt Parasaurolophus walkerinek nevezték el, Edmund B Walkerről a Torontoi Egyetem akkori igazgatójáról.

1921-ben Charles H. Sternberg a Montanai Kirktland formációban talált rá egy másik Parasaurolophus maradványra. A maradványt Uppsalába küldte, Svédországba, ahol Carl Wiman P. tubicenként keresztelte el ezt az új fajt. 1995-ben Új Mexikóban találtak egy második koponyát, amit megvizsgáltak komputertomográffal, itt derült ki, hogy a fejdíszük üreges.

A harmadik Parasaurolophus fajra Új Mexikóban találtak 1961-ben. A fejdísz lekerekített, mint a többi rokonának. Az új fajt Parasaurolophus cyrtocriastusnak keresztelték fel.

Ez a három a faj nem egy korban élt.

A P. walkeri 77 millió évvel ezelőtt élt. A fejdíszének a szerkezete sokkal fejletlenebb, a felkarja hosszabb mint a rokonaié.

A P. tubicen a legnagyobb parasaurolophus faj. A fejdíszében sokkal bonyolultabbak a hangjáratok. 73 millió évvel ezelőtt élt.

P.cyrtocriastus  75 millió évvel ezelőtt élt. Kisebb volt mint a többi két faj, ahogy a fejdísze is fejletlenebb volt. 

Parasaurolophus növényevő volt. Rengeteg foga volt, amik gyorsan cserélődtek. A csőrével letépte a növényeket, amiket aztán a pofában található fogak rágtak össze.

A fejdíszének a szerepére sok elmélet született. Az egyik szerint a rágóizmok idetapadtak, de mondták már, hogy a parasaurolophus kétéltű volt, és egyfajta lélegzőcsőként alkalmazta őket, de mondták már fegyvernek, a növények lombjait félretoló szervnek, de a teremtéselmélet támogatói szerint a címerben olyan mirigyek voltak, amik gyúlékony anyagot választottak ki, hasonlóan a mai robbanóbogár félékre /Facepalm/.

A mai legelfogadottabb elmélet szerint a fejdísz egyfajta trombita volt, amivel valószínűleg a fajtársak jeleztek egymásnak, a hímek udvaroltak a nőstényeknek vagy riasztották a csordát, hogy ragadozó közeledik. Erre bizonyítéként szolgál a jól fejlett hallócsont, ami a ma élő krokodilokra hasonlít. Bizonyos fajaik képesek meghallani a magas frekvenciájú hangokat.  Mellette pedig a fajtársak ezek alapján ismerték fel egymást. A hadrosauriák szeme nagy volt, valószínűleg számukra a vizuális információk voltak a legfontosabbak egymás, más hadrosauruszok és a ragadozók felismerésében.

Amire igencsak szüksége volt.

Azon terület, ahol a parasaurolophus élt elég kegyetlen tájék volt. A hadrosauruszok testét nem borította páncél, nem voltak szarvaik, és nem voltak tüskék a hátukon és a farkuk végén. A méretük is csak a kisebb ragadozók ellen védte meg őket, de ha azok falkába verődtek, akkor legyűrtek egy példányt. A tyrannosauridea ragadozók ellen, mint a gorgosaurus, teratophoneus vagy a bistahieversor csupán a sebességükkel és a számukkal vehették fel a versenyt. Valószínűleg más dinoszauruszok csordáihoz csatlakoztak mint a nodocephalosaurus vagy a pentaceratops. Ők figyelmeztethették a csordát, mikor ragadozó közeledett, mint néhány afrikai szavannán élő madárféle.

Kocsis Martin blogján lehet olvasni egy érdekes elméletet a Tyrannosaurus Rexről. Vannak ott más érdekes dolgok is. A cikk itt található.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.