Visszatértem, mostanában kicsit sok dolgom volt a másik blogommal, de újra változatos témákkal fogok nektek szolgálni.

A Cambridge-i Greensand vidékén számtalan pteroszaurusz maradványt találtak 1827 óta. Ez a vidék a Kréta időszakban még homokos tengerfenék volt, ez közrejátszott abban, hogy az elpusztult állatok maradványai az évmilliók folyamán azonosítatlanná váljanak, hála a porszemek polírozó erejének. A tudósok a pterodactylus nembe sorolták őket.

Azonban 1869-ben Harry Seeley Glover fiatal kutató megbízásul kapta, hogy osztályozza a pteroszaurusz csontokat a Sedgwick múzeum gyűjteményébe. Hamarosan észrevette, hogy a csontok egy részét új fajba kell sorolni. Az új fajt Ornithocheriusnak nevezte el, ez a név azt jelenti, hogy kezes madár, mivel az akkori tudósok azt gondolták a pteroszauruszokról, hogy a madarak ősei voltak. Glover egy év alatt 28 ornithocherius fajt írt le.

Richard Owen ( neki köszönhetjük a dinoszaurusz elnevezést) könyvében csak két fajt írt le, 1978-ig ez így ment, mire megegyeztek abban, hogy csak egy ornithocerius faj létezett. Ezt a Brazilíában talált maradványok erősítették meg a tudósokban. Mostanra ennek a fajnak 40 alfaját ismerjük.

Richard Owen átakarta nevezni az állatot basilosaurusra, mivel szerinte nem volt evolúció, és a saurus név jobban illik hozzá. De mivel a basilosaurus név már egy őskori cetféle elnevezése volt, ezért megtorpedózták az ötletét. Ezek után két fajra osztotta fel az ornithoceriust, a coloborhynchusra és a criorhynchusra. Ez a faj még ma is hivatalos, persze a helyzete még ingatag, míg valaki nem talál egy jó megtartású fosszilíát.

De az ornithocerius még mindig külön fajnak számít, vizsgáljuk is meg az életmódját és persze magát a fajt. A mai Európa területén lévő szigetvilág valamint Dél Amerika partjai között ingázott, esetleg itt kialakult egy külön faja a coloborhynchus. A pterodactyloidea nembe tartozik, a kora kréta időszakban a levegő óriása lehetett 6 méteres szárnyfesztávolságával, a trónjáról a később megjelenő quetzalcoatlus taszította le, a maga 12-15 méteres szárnyfesztávolságával. A repülési technikájuk a mai albatroszokéra emlékeztethetett. Leugorhattak egy magas pontról, és meglovagolták a felfelé szálló áramlatokat, amikor elég magasra értek, csak akkor kezdtek el verdesni a szárnyaikkal.

Az étrendjük valószínűleg halakból és más vízi állatokból, például ammoniteszekből vagy fiatal tengeri hüllőkből állt. Amikor halászott a tenger felé ereszkedett, majd megvárta míg a zsákmány a csőre útjába kerül, ekkor az elől lévő éles, előreálló fogakra akadt a zsákmány.

De gyakran előfordulhatott, hogy kisebb pteranodonoktól vette el a táplálékot vagy a ma élő keseklyükhöz hasonlóan dögevő volt, a mérete elég volt, hogy elriassza a zsákmányát. Lehetséges, hogy egész életében repült, és Brazília és a mai Európa között ingázott. A csőrén lévő dudor valószínűleg a párválasztásban játszott szerepet, de lehetséges, hogy a repülés közben ezt használta egyensúlyozásra, eltérően a többi pteranodon félétől, akik erre a célra a taréjt alkalmazták.

Elég hatékony technika lehetett.

Az ornithocerius a Walking with Dinosaurs a Levegő Óriása című részbe tűnt fel. Szerintem ez volt a sorozat legjobb és legdrámaibb epizódja, a látvány, a zene és az effektek mind egyben voltak, bár az ornithoceriust 12 szárnyfesztávolságúnak becsülték meg...

Az egyik kedvenc pteranodon félém... Valóban a levegő császára lehetett

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.